2010. június 26., szombat

Sisa Tibor: megelőzött minket a szlovák futball


Az eddig látottak alapján nagy meglepetés nekem, hogy az európai labdarúgás nem tudta hozni az elvárt teljesítményt. Olyan csapatok búcsúztak, amelyektől mindenki többet várt, így azoknak kell helyreállítani a megtépázott becsületet, akik bejutottak a legjobb tizenhat közé.

Az európai futball gondjai ugyan nőttek, a dél-amerikaiak szereplése viszont nekem is kellemes meglepetés. Az ázsiaiak eddigi eredményeivel elégedett vagyok, az afrikaiaktól viszont többet vártam.

Azt hiszem, az európaiaknak és az afrikaiaknak ugyanaz lehet a bajuk: a játékosok nagy része túlterhelt. Nagyon sok tétmérkőzést játszanak a bajnoki szezonban a nemzeti bajnokságokban és a kupákban, illetve a nemzetközi porondon, így valahol érthető, hogy a végére elfáradnak, kiégnek. A legjobb afrikaiak szintén Európában rúgják a labdát, ezért teljesítettek halványabban a fekete kontinens válogatottjai.


Én továbbra is külön szurkolok a kiscsapatoknak. A régi nagy kedvencem Skócia, ők többször is megmutatták, hogy kis országként nagy dolgokat tudnak véghez vinni. Most nincsenek kint a vb-n, de azért így is van kiért szorítani. A kis országok játékosai jobban odateszik magukat szerintem, és az ő sikerük is azt bizonyítja, hogy egyre kiegyenlítettebb a mezőny a labdarúgásban.


A szakértők ennek talán örülnek, a szurkolók viszont talán bánkódnak amiatt, hogy nem jellemző, hogy egy-egy meccsen igazán sok gól születik…


A szlovákok sikerének is örültem, és nem csak azért, mert ötszáz méterre lakom a szlovák határról, és korábban már dolgoztam három évet náluk. Én korábban is már láttam a jeleit annak, hogy a szlovák futball jó úton jár, folyamatosan fejlődik, és talán annak idején meg is mosolyogtak engem, amikor erről beszéltem. Napjainkban viszont már ki kell jelenteni, hogy a szlovák labdarúgás a magyar előtt jár.


A csoportkörre visszatérve, ahogy két hete is említettem, nálam Argentína a favorit, így nem lepődtem meg azon, hogy a dél-amerikaiak mindhárom mérkőzésüket megnyerték. Jó a játékos-állományuk, akarják a sikert, így minden esélyük megvan arra, hogy messzire jussanak. Érdekes volt ez a csoport, hiszen afrikai, európai és ázsiai csapatot is találtunk benne. A görögök és a nigériaiak is csalódást okoztak nekem.


Nagy érdeklődéssel várom a folytatást, és remélem, egyre jobb meccseket láthatunk majd a kieséses szakaszban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése