2010. június 15., kedd

Brazília -Észak Korea 2:1

A meccset Kassai Viktor vezeti. Legutóbb 1998-ban, Vágner László volt az utolsó magyar bíró, aki futball vb-n meccset vezetett. Kassai ebben a szezonban EL-negyeddöntőn és BL-nyolcaddöntőn is bíráskodott.

Brazília az egyetlen olyan válogatott, amely az eddigi 18 világbajnokság mindegyikén részt vett. Tízszer került a legjobb négy közé, ötszörös világbajnok.

A Koreai NDK másodszor jutott ki a világbajnokságra, 1966-ban már csodát tett, a negyeddöntőig jutott. A szovjetek elleni vereség után döntetlent játszott Chilével, majd legyőzte és ezzel kiejtette Olaszországot. A negyeddöntőben 24 perc után 3-0-ra vezetett Portugália ellen, amely Eusebio vezérletével 5-3-ra fordítani tudott.

11. perc Megvan az első koreai lövés Dzsong Tae Sze lőtte rá, Julio Cesar azonban biztosan fogta.
13. perc Brazil akció, ami elsősorban Luis Fabiano harcosságának köszönhető. Elano gyenge lövését fogta Ri.
17. perc Bátran játszik KNDK. Csa Dzsong Hjok lőtt, ez most mellé ment.
21. perc Robinho éles szögből vágta rá váratlanul, szépen védett Ri Mjong Guk.
25. perc Kaká már a másodszor hibázott könnyűnek látszó átadást.
31. perc Dzsong Tae Sze ismét lefutotta a brazil védelmet, szöglet lett belőle.
35. perc Michel Bastos lövése Pakon változtatott irányt, így kerülte el a labda a koreai kaput.
41. perc Felipe Melo nagyon csúnyán fölé lőtte.
45. perc Bastos szépen tört be a 16-oson belülre, de beadása túl erősre sikerült, elment keresztbe.

Brazília a vb legidősebb csapata 29 évvel és 60 nappal. A KNDK viszont a harmadik legfiatalabb, az átlagéletkora 25 év és 140 nap.

46. perc Brazília kezdte a második félidőt, csere nincs.
50. perc Robinho lövése is lapattant, aztán Kaká szép nagyot esett, veszélyes helyről rúghatnak a brazilok. Bastos hatalmas lövése mellé ment.
54. perc Szép koreai akció, megint Dzsong Tae Szetől indult, veszélyesebb is lehetett volna, ha Pak Nam Csol észreveszi az üresen érkező Hong Jong Dzsót.
55. perc 1:o-ra vezet Brazília
Elano tette le a jobb oldalon robogó Maicon elé, a hátvéd nem középre adta, hanem - szinte az alapvonalról, jobb külsővel - irgalmatlanul bevágta. Ri Mjon Guk is beadásra számított és ellépett a sarokról, alaposan benne volt a gólban.
63. perc Egy nagyon gyors brazil akció végén Robinho Luis Fabiano elé tette, a csatár a nehezét megcsinálta, két védőt kicselezett, de aztán messze fölé vágta.
65. perc Dzsi Ju Nam messziről rászúrta, kevéssel ment mellé.
71. perc 2:0-ra vezet Brazília
Robinho szenzációsan adott a jobboldalon kilépő Elano elé. A Galatasaray középpályása egyből bebelsőzte.
76. perc Kakának nem megy, már több labdát is eladott.
78. perc Kakà-t váltja Nilmar.
81. perc Felipe Melo lövését fogta Ri Mjong Guk.
84. perc Felipe Melo-t váltja Ramires.
88. perc Ramires kapott sárga lapot. Ez volt az első a mérkőzésen. Összesen csak 19-szer fújt sípjába Kassai Viktor.
89. perc szépít Korea, 2:1
Egy majdnem hatvan méteres keresztlabdát Dzsong Tae Sze fejelt vissza. Dzsi hatalmas lendülettel lépett be a 16-osra, kivárt és szépen ellőtte Julio Cesar mellett.
90+2. perc Kassai lefújja a mérkőzést.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése